A digitális világ ma már mindannyiunk életének része. Az okostelefon Steve Jobs óta szinte mindenki kezében ott van, és alapjaiban alakította át a hétköznapjainkat. Én azonban gyakran úgy érzem, hogy a fejlettebb nyomógombos telefonok is bőven elegendőek lennének, főleg az idősebb korosztálynak. A 65 év felettieknek sokszor már ez is kihívást jelentett – nemhogy a mai alkalmazások és az online ügyintézés.

Tanárként láttam, hogyan hat a technológia a diákokra és a szülőkre. Egyesek számára könnyebbséget, mások számára inkább terhet hozott. A digitális analfabétizmus nem műveletlenséget jelent. Inkább arról van szó, hogy bizonyos digitális készségek hiányoznak: például hogyan keressünk tudatosan információt, miként kezeljük biztonságosan az adatainkat, vagy hogyan használjuk jól a digitális eszközöket.

Én magam szeretem személyesen elintézni a dolgaimat, de gyakran telefonálok is. Az e-mail mindennapos eszközöm, bár bevallom, még most is furcsán hat számomra az „ímél” forma. A magyar helyesírás változik, de számomra az íráskultúra megőrzése fontos. Ez is része annak, amit írástudásnak nevezünk – legyen szó a klasszikus vagy a digitális írástudásról.

Közben szükség van arra is, hogy szünetet tartsunk a képernyők világában. A modern tévék, laptopok és okostelefonok túlzott használata nemcsak a szemünket fárasztja, hanem a lelkünket is. Én gyakran veszek elő papírkönyvet, és szeretek tollal írni. 

Úgy vélem, hogy egyensúlyt kell találnunk a digitális és a "klasszikus" írástudás között. Nem kell mindent azonnal elsajátítanunk – elég apró lépésekben, türelmesen. Szerintem. Így a digitalizáció nem teher lesz, hanem lehetőség, miközben megőrizzük a könyvek, a kézírás és a nyelvek (a magyar nyelv és más nyelvek) értékét. És ez az egyensúly minden korosztály számára fontos.

Fotó: Michael Markhof (Forrás: Pexels)

A cikkeink felhasználása engedélyhez kötött!