Sokak számára ismerős élmény: ugyanazt az ételt elkészítjük otthon, pontos recept alapján, mégsem lesz olyan, mint a nagymamánké. Mintha hiányozna belőle valami megfoghatatlan plusz. Pedig a különbség ritkán a "titkos" hozzávalókban rejlik – sokkal inkább egy olyan tudásban, ami nem mérhető grammra.

Sokan szeretnek étterembe járni, és nemcsak amiatt, hogy nem kell otthon főzniük, hanem a helyi élmény, az ízek, az új ízek miatt is, szívesen ünnepelnek és kapcsolódnak ki vendéglátókban. Ám látványosan emelkedtek az ételárak az elmúlt években, ami hirtelennek tűnhetett, pedig több, egymásra rakodó folyamat eredménye mindez. Az alapanyagok, a munkaerő és az energia is drágult. 

A modern gasztrokultúrának az egyik legerősebb ígérete, hogy a „megfelelő” étrenddel egészségesebbé, kiegyensúlyozottabbá válunk. De sajnos nem létezik olyan étrend, ami a gondolatainkat is átrendezi, a lelkünket pedig helyreállítja. Például semmilyen étrend nem létezik az anorexia vagy a bulimia ellen, hiába az étel az, ami ezeknek a betegségeknek a középpontjában áll.

A street food világa a gyors, olcsó és helyi ételekről ismert, de sok országban olyan fogásokkal is találkozhatunk, amelyek európai szemmel rendkívül szokatlanok. Ezek az ételek nemcsak gasztronómiai különlegességek, hanem kulturális hagyományként is szolgálnak.

Balut – Fülöp-szigetek

A balut egy megtermékenyített, részben kifejlett kacsaembriót tartalmazó tojás, amelyet főzve fogyasztanak. Gyakran sóval, ecettel vagy chilivel eszik. A helyi kultúrában magas fehérjetartalmú utcai snack. Elég extrémnek tűnik, nem igaz? Te megennéd?

Kiváltképp sokrétű a magyar konyha: hagyományos, jól megszokott ételekkel teli, olyanokkal, amelyek ma is megállják a helyüket, akadnak tökéletes fine dining-fogások, újraértelmezések. És persze rendelkezünk olyan ételekkel is, amelyek szerényebb időkben tökéletesnek bizonyultak, laktatóak voltak, mára viszont elfeledettek vagy elfeledésben lévőek. 

Ezek az egyszerű, olcsó étkek generációkon át meghatározták a falvakban élők táplálkozását. Ma már egyre ritkábban kerülnek az asztalra, pedig igen ízletes fogásokról van ám szó.

Mi a közös egy olasz pásztorban, egy japán nagymamában és egy costa ricai földművesben? Az, hogy jó eséllyel mindhárman megérik a 100 körüli életkort – méghozzá viszonylag jó egészségi állapotban. A kutatók több földrajzi részt blue zones néven emlegetnek: ezek olyan régiók, ahol feltűnően sok a százéves ember. Ide tartozik egyebek között Szardínia, Okinawa, Ikaria, a Nicoya-félsziget és Loma Linda is. A kérdés adja magát: mit esznek az itt élők?

Kétségtelenül nagyon fontos, hogy mindannyian tegyünk a pazarlás és a szemetelés ellen, hiszen a bolygónk, ezáltal a mi sorsunk is függ ettől. A konyhában is lehet fenntarthatóan ténykedni, ezzel a témával foglalkozunk most.