Manapság egyre többször halljuk: étterembe járni – még egy egyszerű gyorsétterembe is – már-már luxus. Az árak emelkedése mindenkit érint, a mindennapi kiadások egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a fizetésekből. Mégis, ha elsétálunk egy-egy vendéglő előtt, vagy benézünk az ablakon, gyakran azt látjuk: alig van szabad asztal. Ellentmondás? Első ránézésre igen.

Auguste Escoffier neve ma is úgy cseng a gasztronómiában, mint egyfajta választóvonal: volt előtte és utána. Nem pusztán kiváló szakács volt, hanem rendszerező zseni, aki a modern konyhaműködés alapjait fektette le, és ezzel gyakorlatilag újradefiniálta, mit jelent éttermi ételeket alkotni.

A food truckok, azaz a meleg ételeket árusító teherautósok története Észak-Amerikában indult a polgárháború utáni érában. Charles Goodnight 1866 körül hozta létre a Chuck Wagont, amelyen a cowboyoknak készített ételeket, ezzel biztosítva azok egész napi étkezését. Ahogyan telt-múlt az idő, a mozgó büfék egyre népszerűbbek lettek, a városokban is elterjedtek, ma pedig már mondhatni, hogy a virágkorukat élik – méghozzá az egész világon. Így hát ha azzal vádolnának minket, hogy milyen illetlen dolog az utcán enni, joggal mondhatnánk, hogy nem, nem az!

A szabadtéri főzés korábbi verziójának ideje lejárt: ma már nemcsak szalonnát, grillkolbászt, babgulyást készítünk kint. Persze a klasszikusok megmaradtak, de a nemzetközi konyha is helyet kapott a kültéri sütés-főzésben, ráadásul nem is akármennyire, és nem is akárhogyan.

Egyértelmű, hogy aki lakodalomba megy, már tudja, hogy milyen fantasztikus lesz a gasztronómiai felhozatal – a közös ünneplés mellett emiatt is szeretjük oly sokan a lagzikat. 

A méz egy nagyon különleges alapanyag, amely kétségkívül színesíti a kulináriát. Természetesen nem csak a desszertekre vonatkozik mindez. A köveetkezőkben arról lesz szó, hogy ez az összetevő hogyan javíthatja az ételek ízét, állagát és tápértékét a főzés során.

Használhatod köhögéscsillapításra, sebkezelésre vagy a bőr hidratálására, főzés közben pedig édesítheti a desszertet, enyhítheti a fűszerek csípősségét, fényes felületet kölcsönözhet a máznak, és kiegyensúlyozhatja a salátaöntet ízét.

Létezik néhány étel, amelyek nevében egy-egy nemzet vagy híres város neve szerepel, de a fogásnak semmilyen köze nincs az adott országhoz. Sőt, az ominózus népek homlokegyenest máshogyan készítenék el az ominózus fogásokat. De akkor miért francia, miért milánói, miért görög, miért bolognai? Ennek a jelenségnek járunk most utána.

Amikor délben beülünk egy étterembe, természetesnek vesszük, hogy többféle étel közül választhatunk. Levesek, főételek, köretek sorakoznak előttünk, és úgy hat, mintha mindez szinte "magától" került volna a konyhába. A valóság azonban jóval összetettebb: egy jól működő konyha inkább hasonlít egy precízen megszervezett üzemhez, mintsem kreatív főzéshez.