A vízivásról szinte mindenkinek van valamilyen jól bevált szabálya, szokása. Van, aki szerint étkezés közben nem ildomos inni, más viszont úgy gondolja, hogy a gyümölcs után elfogyasztott víz hasmenést okozhat, más pedig arra esküszik, hogy evés előtt jó inni, ha fogyni szeretnénk... Mindebből mi az, ami megállja a helyét, és mi az, ami tévhit?
A víz alapvető szerepet tölt be a szervezet működésében: egyebek között részt vesz a testhőmérséklet szabályozásában, a tápanyagok szállításában és a salakanyagok kiválasztásában. A folyadékbevitel egy része nemcsak az italokból, hanem az ételekből is származik. A levesek, a zöldségek és a gyümölcsök például jelentős mennyiségű vizet tartalmaznak, így ezek is hozzájárulnak a napi folyadékbevitelhez.
Az egyik leggyakoribb tévhit, hogy étkezés közben nem szabad vizet inni, mert az rontja az emésztést. Az emberi emésztőrendszer azonban nem ilyen egyszerűen működik, nem feltétlenül okoz egy pohár étkezés közben elfogyasztott víz. Az egyéni érzékenység fontos szempont. Aki nagyobb mennyiségű folyadékot iszik evéskor, annál előfordulhat kellemetlen teltségérzet.
Nem igaz, hogy a víz étkezés közben önmagában hízlalna. A tiszta víz nem tartalmaz energiát, így nem növeli a kalóriabevitelt. Ha valaki cukros üdítő vagy más, energiát tartalmazó ital helyett vizet választ, az akár a testsúly szempontjából is kedvezőbb lehet. A vízivás időzítése tehát önmagában nem vezet hízáshoz.
Gyakran felmerül az a kérdés is, hogy étkezés előtt vagy után kell-e inni. Nem létezik minden szervezetre érvényes, kötelező időpont. Van, akinek kellemesebb étkezés előtt inni, más inkább evés közben vagy után kívánja meg a vizet. A lényeg, hogy a folyadékbevitel a nap folyamán rendszeres legyen, és ne kizárólag akkor igyunk, amikor már erősen szomjasak vagyunk. A túlzott mennyiségű víz erőltetett fogyasztása ugyanakkor nem szükséges, és akár kellemetlen közérzetet is okozhat.
A levesekkel kapcsolatban is sok félreértés él. Mivel a leves folyadékot is tartalmaz, természetesen hozzájárulhat a napi folyadékbevitelhez, de ettől még nincs semmilyen általános szabály, amely szerint egy tál leves után tilos lenne vizet inni. Ha valaki szomjas, nyugodtan ihat.
A legtöbb ismert népi bölcsesség a vízfogyasztással kapcsolatban talán a gyümölcsökhöz kötődik. Biztosan neked is mondták annak idején a szüleid vagy a nagyszüleid, hogy gyümölcs után nem szabad vizet inni, mert hasmenést okoz. Ez azonban általános szabályként nem igaz. A víz önmagában nem válik veszélyessé attól, hogy előtte gyümölcsöt fogyasztottunk. Ha valaki mégis hasmenést, puffadást vagy hasi fájdalmat tapasztal egy ilyen kombináció után, annak több oka is lehet. Adott esetben érdemes lehet táplálkozásszakértővel vagy belgyógyásszal egyeztetni.
Bizonyos gyümölcsök nagyobb mennyiségben, illetve egyéni érzékenység esetén valóban okozhatnak emésztési panaszokat. A magasabb fruktóztartalmú gyümölcsök, például az alma, a körte vagy a mangó egyeseknél puffadást és hasmenést válthat ki. A görögdinnye szintén okozhat panaszokat érzékenyebb emésztés esetén, különösen nagy mennyiségben fogyasztva. Az aszalt gyümölcsök és a gyümölcslevek pedig koncentráltabb cukortartalmuk miatt szintén megterhelőbbek lehetnek. Ilyenkor azonban nem feltétlenül a gyümölcs után elfogyasztott víz okozza a problémát. Sokkal inkább az egyéni érzékenység.
Az is előfordulhat, hogy valaki egyszerre nagy mennyiségű gyümölcsöt és folyadékot fogyaszt, ami átmenetileg felgyorsítja a bélmozgást. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gyümölcs után általánosságban tilos lenne vizet inni. Egy egészséges ember számára a legtöbb gyümölcs után elfogyasztott víz nem okoz gondot.
A vízivással kapcsolatban több tévhit is kering tehát, a legfontosabb szabály talán az, hogy a nap folyamán érdemes bőségesen vizet innunk (de nem túlzásokba esve természetesen), nyáron ez különösen fontos. A cukros üdítőket pedig nem szabad összekevernünk a vízfogyasztással, abból is kiindulva, hogy a testünk nagy százalékban tartalmaz vizet. Így természetesen a legjobb döntés az, ha tiszta vizet veszünk magunkhoz.