Királyi és főúri lakomák (III/2.): Naponta 200 bárány, 100 borjú és 2000 szárnyas

Királyi lakoma

A francia királyi lakomák igazán gazdagok és pazarak voltak, hagyományos vacsoraestélyeknek számítottak a középkorban. Forrás: Wikipédia

Néha gyilkol, vagy más megölésére vesz rá gonosz embereket az étel, az ital. Ez a gasztronómia sötét oldala. A szebbik oldalán viszont azokat a pillanatképeket is szívesen felidézzük, hogy milyen étkeket, italokat ettek-ittak az úri lakomák, különféle fogadások meghívottjai. Ezúttal angol, francia pazar étkezéseket kísérünk figyelemmel. (Forrás: Wikipédia, blog.gasztro.hu, glamour.hu, ipm.hu, blikk.hu)


Egészen a XV. századig tekintünk vissza az újabb különleges lakoma-állomásokra sorozatunk második részében.

A középkori konyhaművészet legértékesebb forrása

A savoyai házból származó gróf, VIII. Amadé 1383 és 1451 között élt. Piemont hercege lett 1400-tól, majd 1416-tól 1440-ig Savoya uralkodó hercege. Sőt, az egyetemes egyház kronológiája szerint ő volt a római katolikus egyház utolsó, azaz 38. ellenpápája V. Félix néven.

Sikeres diplomatának számított, amit igazolt az is, hogy kitűnő kapcsolatot ápolt Luxemburgi Zsigmond magyar, horvát, cseh, német királlyal, német-római császárral is. Emellett jelentősen növelte országa területét, saját törvénygyűjteményt adott ki, s még egyetemet is alapított.

A gasztronómiában szintén meghatározó szereplővé vált VIII. Amadé. Rávette ugyanis 1420 táján udvari főszakácsát, Chiquart mestert, hogy összegezze a tudását, ismereteit a mesterségéről, rendezze egy kötetbe. Ennek lett következménye A konyhai cselekedetekről című alkotás, amely ma a középkori konyhaművészet egyik legértékesebb forrása a szakemberek szerint.

Du fait de couisine (A konyhai cselekedetekről)
Du fait de couisine, azaz A konyhai cselekedetekről. Ezt a címet viselte Chiquart mester könyve, amely a középkori konyhaművészet igen értékes műve. Forrás: Wikipédia

„Pont jó mennyiség: ne legyen se túl sok, se túl kevés”

Chiquart a művében számos kiváló tanáccsal is szolgált. Így például felhívta a figyelmet arra, hogy a készítendő ételmennyiséget mindig az határozza meg, mekkora az asztaltársaság. „Pont jó mennyiséget kell használni, úgy, hogy az ne legyen se túl sok, se túl kevés” – fejtette ki a könyvében.

Számszerűen is lejegyezte, mi szükséges ahhoz, hogy a terített asztal mellett falatozók valóban jól érezzék magukat. Íme az intelem: a lakoma minden egyes napjára szükség van 200 bárányra, 100 borjúra és 2000 szárnyasra. Ha pedig a dínom-dánom egy egész héten keresztül tartana, akkor ezek a számok megsokszorozódnak, sőt kiegészülnek jelentős mennyiségű hallal is, amelyeket a pénteki és szombati böjti napokon szolgáltak  fel.

Ha netán valaki Chiquart számait erősen eltúlzottnak véli, akkor nem árt felidézni, hogy a középkori angol királyi udvar lakomáin mekkora ételmennyiség fogyott is el. Korabeli feljegyzések alapján tudjuk például, hogy 1251 karácsonyán III. Henrik 830 szarvast, 200 vaddisznót, 1300 nyulat, 385 galambot és 115 darut szolgáltatott fel a vendégeinek. A II. Edward lovaggá avatását fényező ünnepségen pedig 400 ökör, 800 bárány, 400 sertés és 40 vaddisznó jelentette a finomabbnál finomabb étkek alapanyagát.

Bálna, delfin, sült sirály VIII. Henrik bankettjeinek étlapján

A glamour.hu a krónikákból kiásta azokat a leírásokat, amelyek VIII. Henrik angol király udvarának pompás lakomáiról szóltak. Az uralkodó 1509-től 1547-ig ült a trónon. Az angol történelem egyik legkülönlegesebb szereplőjeként tartják számon a történészek. Az ő irányítása alatt vált le az anglikán egyház a katolikus egyházról, az ő kezdeményezésére záratták be a kolostorokat Angliában, s ő lett az új egyház feje is.

VIII. Henrik
VIII. Henrik brit uralkodó fényűző banketteken látta vendégül népes vendégseregét. Bálna- és delfinhúst is ehettek a résztvevők. Forrás: Wikipédia
 

VIII. Henriknek hat felesége volt, akik közül kettőjüket, nevezetesen Boleyn Annát és Howard Katalint lefejeztette. Annát például 1536. május 2-án felségárulás és vérfertőzés vádjával a londoni Towerbe záratta, s bátyjával és pár társával együtt kivégeztette őket.

A Tudor-házhoz tartozó VIII. Henrik fényűző banketteket is tartott, népes vendégsereggel. Különlegességei voltak a legtöbb lakomájának a tenger gyümölcseinek hívott ételek. Ezek bálnából, delfinből, angolnából, tőkehalból, lazacból pisztrángból és heringből készültek. Ha a meghívottak további igazán érdekes táplálékra számítottak, akkor nekik olyan ínyencségeket szolgáltak fel, mint a sült sirály, a páva, a kócsag, a hattyú és a gém. Fűszerként fahéjat és szegfűszeget használtak.

Hampton Court
A híres-nevezetes Hampton Court Palota. A kertjébe sárgabarackfákat importáltatott VIII. Henrik, aki nagyon kedvelte az ízletes olasz gyümölcsöt. Forrás: Wikipédia

Harmincnyolc esztendei uralkodásának a vége felé Henrik a Hampton Court Palota kertjébe sárgabarackfákat hozatott francia kertészével Olaszországból. Egyenesen imádta a király ezt a gyümölcsöt.

Degeszre ehették magukat a francia vacsoraestélyek vendégei

A mesterséges intelligencia segítségével arra is fény vetül, hogy milyen étkek kerültek a tányérokba az igazi francia királyi lakomákon, amelyek hagyományos vacsoraestélyeknek számítottak a középkorban.

Az uralkodó által adott vacsorákon rendre több fogást kóstolhattak a résztvevők. A kínálatban szerepeltek előételek, levesek, főételek, ezek sorában a legkülönfélébb húsok, valamint halak, továbbá köretek és végül nagy ízletes desszertek.

Lássuk tehát, mit szolgáltak fel a személyzet tagjai!

Előételeknek hideg és meleg pástétomokat, a tenger gyümölcseit ehették a vendégek. Különlegesség volt a terrine, melynek kitűnő változata volt a saját zsírjában sült libamáj. 

A levesek igen gazdag tartalmúak voltak, készültek krémes- vagy húslevesek egyaránt. A főételek sorában a legkülönfélébb húsokat, halakat, szárnyasokat kóstolhatták az asztalok körül helyet foglalók. Az étkeket krémes mártásokkal egészítették ki. Nagyon sokféle köretből válogathattak a francia vacsoraestélyekre hivatalos emberek. Rizs, burgonya, tészta, valamint zöldségek garmada segített lekísérni az ennivalókat.

Torták, sütemények, valamint gyümölcsök és sajtok jelentették a desszerteket.

Félmillió forintos borral koccinthatott II. Erzsébet és Donald Trump

Az Amerikai Egyesült Államok (USA) vezetője, Donald Trump az első elnöki ideje alatt, 2019 júniusában látogatott először el Londonba a brit uralkodó, II. Erzsébet királynő meghívásának eleget téve.

Az USA első embere a feleségével és négy gyermekével volt hivatalos a Buckingham-palota dísztermében rendezett 170 személyes díszvacsorán. Az eseményen jelen voltak brit előkelőségek és vezető politikusok, valamint a királyi családból tizenhatan. A férfiak számára kötelező viselet volt a frakk, a hölgyek pedig a legszebb estélyijüket öltötték magukra.

Trump Londonban
A királyi vacsorán 170 meghívott vett részt Londonban, a Buckingham-palota dísztermében Trump látogatásakor. Az asztalfőn II. Erzsébet ült. Fotó: Norhtfoto/blikk-hu


Külön érdekesség, hogy a valódi királyi lakoma menüsorát maga II. Erzsébet válogatta és állította össze. A főétel bárányhúsból készült. A résztvevőknek kínált borok között pedig volt olyan is, amelyből egyetlen palacknak az értéke átszámítva félmillió forintba került.

Idén szeptemberben már másodszor tett hivatalos látogatást Angliában a második elnöki ciklusát töltő Donald Trump, az Egyesült Államok első embere és a felesége. Ezúttal III. Károly brit király volt a meghívó.

Látványos banketten látta vendégül a brit uralkodó Trumpot és kíséretét, akik között ott volt Marco Rubio külügyminiszter, több amerikai politikus, köztük Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter és számos üzletember. A házigazda nemzet képviseletében a díszvacsoraesten részt vett a trónörökös Vilmos herceg és felesége, Katalin hercegné, Keir Starmer brit miniszterelnök, Tim Cook Apple-vezér vagy Rupert Murdoch médiamogul. Az összesen 160 vendéget egy 47 méternél is hosszabb asztalhoz ültették le, 100 tagú személyzet sürgölődött körülöttük.

S íme az ízletesebbnél ízletesebb étkek: előételnek Hampshire-i vízitorma panna cottát szolgáltak fel parmezános omlós keksszel és fürjtojás salátával. Organikus norfolki csirkefalatkák cukkinibe tekerve, kakukkfűvel és sós jus-vel, azaz sült pecsenyelével ízesítve jelentette a főételt. Desszertként vaníliafagylalt-bombát majszolhattak kenti málnasorbet-vel és enyhén párolt Viktória-szilvával.

(Következik: Királyi és főúri lakomák (III/3.): Főtitkárok, elnökök találkozóinak díszebédei