III. Béla királyunk is rejtélyes körülmények között halt meg. Az a feltételezés tartotta magát, hogy Kalán püspök ostyába rejtett méreggel okozta a vesztét. Forrás: Wikipédia


Néha gyilkol, vagy más megölésére vesz rá gonosz embereket az étel, az ital, amely sajnálatosan nem csak táplál, szomjat olt. Ez a gasztronómia sötét oldala. Sorozatunkban megtörtént, tanulságos esetekről olvashattok a nagyvilágból és itthonról. A következőkben olyan, a gasztronómiával is összefüggő esetekről lesz szó, amelyekben a történelem jeles személyiségei voltak a célpontok. (Forrás: Wikipédia, Múlt-Kor, kepzeletvagyvalosag.blog.hu)


Magyar földön az Árpád-ház számos uralkodójáról elterjedt, hogy részben a bizánci hatalom növekvő befolyása, részben a saját hatalomvágyó rokonai elleni küzdelem miatt nem természetes halállal végezték be életüket. Így például több mérgezésről is fennmaradt korabeli feljegyzés. Ez ugyanis népszerű módszer volt abban az időben a vetélytársak kiiktatására.

Szentelt ostyába rejtette a mérget a püspök?

Már II. László végzete is gyanús lehetett. Az unokaöccsét kiszorította a központi hatalomból 1162-ben, ám őt Lukács esztergomi érsek nem volt hajlandó megkoronázni. Ráadásul a főpap megjövendölte, hogy II. László rövidesen elhalálozik. Így is történt, s akkor sokak azt gyanították, hogy László tragédiája nem csupán az isteni akarat megnyilvánulása volt, hanem ételbe-italba kevert méreg.

A trónviszályban később II. István diadalmaskodott, de az öccsét, az 1172-ben a trónra lépő III. Bélát megegyezés alapján túszul adta a bizánci császárnak. Tíz év eltelte után Béla – amint Lübecki Arnold tudósított róla – megmérgeztette Istvánt. Átvette a hatalmat, de 1196-ban ő sem kerülhette el a végzetét. Alberichus Monachus krónikája szerint Kalán pécsi püspököt azzal vádolták meg, hogy a szentelt ostyába rejtett méreggel idézte elő a király halálát. Ugyanakkor történészek vitatják ennek valódiságát.

Rengeteg arzén a császár szervezetében

Máig nem eldöntött tény, hogy vajon megmérgezték-e Napóleon Bonaparte hadvezért, a Francia Köztársaság 1799 és 1804 közötti első konzulját, majd I. Napóleon néven a Francia Birodalom császárát.

Az Atlanti-óceán közepén lévő Szent Ilona szigetére száműzték 1815-ben sikertelen hadjáratai után Napóleont, akinek egyre jobban leromlott az egészségi állapota. Ott halt meg 1821. május 5-én.

A történészek egy része úgy véli, a császárral gyomorrák végzett. Mások szerint viszont megmérgezték, hiszen igen nagy mennyiségű arzént találtak a szervezetében. Az is köztudott volt, hogy több csoportnak is – a briteknek, a Bourbonoknak – egyértelmű érdeke fűződött a halálához. A gyomorrákról szóló elméletnek ellentmond, hogy az egykori császár élete vége felé nagyon elhízott, s az az elhúzódó arzénmérgezésre jellemző.



Napóleon a halotti ágyán. Máig rejtély, hogy arzénmérgezés miatt távozott az élők sorából, vagy gyomorrák végzett vele. Forrás: Wikipédia

Sten Forshufvud svéd fogász és mérgezésszakértő az 1961-ben megjelent könyvében úgy érvelt, hogy a mérgezés bizonyítható. Az ellenvéleményt hangoztatók szerint az arzén a falfestékből is Napóleon szervezetébe kerülhetett, s a gyomorrák volt a halál oka. Az igazságot azóta is homály fedi.

Nem fogott ki a cián Raszputyin szervezetén

A méreg sem mindig elég valaki megöléséhez. Ezt igazolja Grigorij Jefimovics Raszputyin utolsó óráinak a története. A orosz cár és főleg a felesége különösen hallgatott a szerzetesre, aki átható tekintetével, személyiségével képes volt úgy megnyugtatni a vérzékenységben szenvedő kisfiukat, hogy elállt a gyermek vérzése.

Egy idő után Raszputyin a nagypolitikába is beleszólt, mint valami tanácsadó. Ellenezte, hogy Oroszország háborúba keveredjen a nyugati hatalmakkal. Szinte egyedül volt ezzel a vélekedésével, s a háborúpártiak merényletekkel akarták eltávolítani őt a cári udvarból. Még 1911-ben két szerzetes, majd 1914-ben egy prostituált próbált végezni vele – sikertelenül.

Azután 1916-ban Juszupov herceg csapdába csalta őt. Meghívta parti ígéretével a házába, ahol vendégül látta. Ennek során mérgezett bort itattak és süteményeket etettek vele. Megdöbbenve tapasztalták, hogy semmi hatása nem volt, holott annyi ciánt tukmáltak Raszputyinba, aminek tíz embert is könnyűszerrel meg kellett volna ölnie.



Grigorij Jefimovics Raszputyint próbálták megölni ételébe, italába kevert ciánnal, de túlélte a merénylet ezen részét. Utána kétszer lelőtték, bottal verték, jeges folyóba dobták. Forrás: Wikipédia


Mivel még élt, ezután lelőtték, de még így is kitántorgott a szabadba, ahol furkósbotokkal verték agyon, ismét fejbe lőtték, majd a jeges Névába dobták. A boncolási feljegyzések szerint azonban a holttest tüdejében vizet találtak, vagyis még a folyóba dobása után is életben volt…

Az már egy újabb kutatói feltevés, hogy Raszputyint valójában a brit titkosszolgálat két ügynöke tette el láb alól.

Halálra zabálta magát a király

A végén álljon itt két különös gasztrorejtély: étel és ital miatt érte a végzet a közismert személyiségeket.

Feltehetően gyilkosság áldozata lett a fáma szerint a népszerű amerikai énekes és gitáros, Robert Johnson. Huszonhét évesen hunyt el 1938 augusztusában, ám a halotti bizonyítványa szerint a holttestét egyetlen orvos sem látta. A legenda az, hogy egy féltékeny férj a whiskyjébe sztrichnint kevert, ami az egyik legerősebb méregnek számít.



Adolf Frigyes kedvenc csemegéje volt a semla. A svéd édességből a halála előtti étkezéskor tizennégy adagot evett meg. Forrás: Wikipédia

Furcsa véget ért Adolf Frigyes svéd király élete 1771-ben, amikor hatvan esztendős volt. A krónikák szerint valósággal halálra zabálta magát. Egy fogadáson óriási adagokat habzsolt be homárból, kaviárból, savanyú káposztából, füstölt heringből, amiket pezsgővel öblített le. De a desszert volt az igazi „gyilkos”: a mandulamasszás, tejszínhabos, marcipános kalács, a semla, amelyet egy tál meleg tejben tálaltak. Ebből az ínyencségből pontosan 14 adagot tüntetett el a szájában és nyelt le. Emésztési problémák léptek fel nála és még aznap este távozott az élők sorából.

(Következik: Szorongás leküzdését segítő ételek és italok)