(Szóköz után meg sokszor csupán egy vessző...)

Legfeljebb akkor van vége az írásnak, amikor a szerző már nem él tovább. De ha szerencséje van, a munkája tovább él és -öröklődik. Nevezhetjük újságírónak, írónak, szerzőnek, szerkesztőnek, amit éppen ezen az oldalon csinálok, aminek én vagyok a tulajdonosa is egyben, mellette pedig a freelancer (azaz a szabadúszó) vonalat próbálom építeni, mint ahogyan sok más kortárs újságíró, író, szerző, korrektor vagy éppen lektor, esetleg kommunikációs szakértő. Aki az írásra adja a fejét, meg egyébként elsősorban a szívét..., annak nincsen egyszerű dolga. 

Az írónak az sem mindegy, hogy éppen a gondolata pozitív vagy negatív, hogy van-e ihlete vagy nincs, hogy van-e témája vagy nincs. Ha sok témája van, akkor szelektálnia kell. Az utóbbit akkor, amikor már tudja, hogy miről tud írni igazán, és miről nem szeretne.

Mivel sokat hallottam már Gyurkó Géza nevéről, aki Egerben a Népújságnak volt anno a főszerkesztője, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének alelnöke). Meglátogattam a kollégámmal a sírját mindenszentekkor. Gyertyát is gyújtottunk ott a tiszteletére, ami egyszerre számomra azt is jelenti, hogy tisztelemet fejezem ki azok előtt, akik kiállnak az igazukért, és írni mernek. Legyen az akár politika, turizmus, gasztronómia, komolyzene, könnyűzene, sport, zöld hírek, etcetera. Külföldi lapok, vagy hazaiak; művészi írások vagy nem művésziek. 

Az író akkor is dolgozik, amikor éppen nem ír le semmit. A gondolatokból születik az írás, amit az is befolyásol, amit éppen a mindennapokban tapasztal. A külvilág hatással van egy író lelkületére, az írónak viszont nehéz időkben (és ilyen a forradalom, a halloween, a mindenszentek és a halottak napja időszaka is) is helyt kell állnia legbelül, ugyanis felelősséggel tartozik saját maga és az olvasói iránt is.

A kép forrása: Gyertyaláng