Theodore de Bry illusztrációja a XVI. századból: a kannibálok fehér embereket visznek, hogy megegyék őket. Forrás: Wikipédia, Qubit.hu


Néha gyilkol, vagy más megölésére vesz rá gonosz embereket az étel, az ital, amely sajnálatosan nem csak táplál, szomjat olt. Ez a gasztronómia sötét oldala. Sorozatunkban megtörtént, tanulságos esetekről olvashattok a nagyvilágból és itthonról. A kannibalizmusról szóló írás második részében különleges, a Föld történelme során megtörtént eseteket elevenítünk fel az emberevés okairól, körülményeiről. (Forrás: Wikipédia, Múlt-Kor, Qubit.hu)

Az antopográfia, vagyis a kannibalizmus a Föld történetében nem nevezhető ritka jelenségnek. Amint az előző írásunkban megemlítettük, egyes kultúrák szent rítusaihoz, vallási szertartásaihoz szorosan hozzátartozik, annak része az emberhús elfogyasztása. Gyakorolják ma is például Dél- és Közép-Amerika bizonyos helyein, több csendes-óceáni szigeten, pár indián törzsben, Szumátrán, az új-zélandi maoriknál.

A legszentebb rítus, a legerősebb tabu

Szakértők szerint nem csupán a barbárabb korok megvetendő szokása a kannibalizmus. A kutatók a feltárásaik, a vizsgálataik nyomán arra a következtetésre jutottak, hogy a kannibalizmus legfőképpen tabu. A szó a polinéz kultúrából, a tongai nyelvből származik, James Cook 1771-es útja után terjedt el, elsőként Angliában.

A tabu jelentése alapján emberi tevékenységre vagy szokásra kiterjedő erős társadalmi tiltás vagy tilalom; a tabu megszegését a társadalom általában kifogásolhatónak és elítélendőnek tartja. A megsértését a legtöbb helyen a törvény is büntetni rendelheti, de áthágása lélektani teherként is súlyosnak számít.

A kannibalizmus az egyik legerősebb tabu, és éppen ezért sokan az egyik legszentebb rítusnak tartják már az ősidők óta.

Terjedt a kannibalizmus a leningrádi csatában

Van ugyanakkor egy szintén elég gyakran előforduló változata is a kannibalizmusnak, az a helyzet, amikor a túlélés egyedüli lehetőségéről beszélhetünk embertársak testrészeinek ilyen jellegű felhasználásával. Erre utaló, a XI. századból származó feljegyzésekre bukkantak a szakemberek. Ezek arról szóltak, hogy az éhező angolok polgártársaik húsát adták-vették a piacon; ostromok idején bizony az ostromlott erődök lakosai – élelem híján – gyakran arra fanyalodtak, hogy embertársaik húsával csillapítsák az éhségüket, s így próbáljanak meg fennmaradni.

A tengerjárás korábbi időszakaiban hajótöröttek mesélték, s ezt páran feljegyezték, hogy egymás között sorsot húztak, így választották ki maguk közül azt, aki a saját testét felkínálva hajlandó volt feláldozni magát a többiekért.

A német Északi Hadseregcsoport 1941. szeptember 8-án körbezárta a Szovjetunió elleni hadjárat részeként az egykori cári fővárost, Leningrádot, a mai Szentpétervárt. Az 1944 januárjáig húzódó ostrom 872 napon át tartott, s a várost védői közül becslések szerint kétmillióan vesztették életüket, civilek és katonák egyaránt.



A leningrádi ostrom 872 napon át tartott, a város védőinek elfogyott az élelme, így szép lassan terjedni kezdett az emberevés gyakorlata. Forrás: Wikipédia

Adolf Hitler 1941. november 8-án kijelentette: „Leningrádnak éhen kell halnia!”. Ez majdnem be is következett, hiszen az orosz tél beköszönte előtt 125 grammra csökkentették a napi élelmiszer-fejadagot. Ami persze, semmiképpen sem bizonyult elegendőnek, emiatt az emberek, hogy ételhez jussanak, levágták az ott található összes állatot, kifőzték a bőröket, leszedték a burgonyából készült tapétákat.

Ez sem volt elég, így azután megjelent, majd elterjedt az emberevés. Még úgy is, hogy a rendfenntartó szervek igyekeztek ezt minden eszköz bevetésével megakadályozni.

Csupán két holttest maradt érintetlenül

A leginkább közismert eset az Andokban 1972. október 13-án lezuhant repülőgép utasaié volt. Az uruguayi Old Christian's Club főiskolai rögbicsapata Montevideóból Santiago de Chilébe tartott, ám a rossz időjárás és a navigációs hibák miatt a gép 4000 méteren katasztrófát szenvedett. Leszakadt a hátsó része, elvesztette a személyzetet és néhány utast, majd a törzs egyben maradva egy hópadon landolt. Akik ott ültek, túlélték a balesetet, így az első napon a 45 emberből tizenhét halt meg. Az élőkre azonban sok szenvedés várt.

Mínusz 30-40 fok volt a magasban. A metsző hideg és a szerencsétlenség miatti sérülések, majd egy váratlan lavina miatt még néhányan elhunytak. Az életben maradtaknak nem volt megfelelő ruhájuk, hiányoztak az elsősegélydobozok, a néhány tábla csokoládé, a keksz, a pár pohár bor hamar elfogyott. Nem találtak a környezetükben növényt és állatot sem.

Az időközben eltávozottak között rokonok, barátok, ismerősök is voltak, ezért a túlélők nehezen szánták rá magukat, hogy belőlük egyenek. Némelyek erkölcsi okból eleinte visszautasították, hogy emberhússal táplálkozzanak, de végül kénytelenek lettek megtenni... Csupán két holttest maradt érintetlenül.

Az Andokon átkelve a túlélők egy expedíciója hosszú, tíz napig tartó, vesződséges hegyen gyaloglás után ért el emberlakta településre, ahol enni adtak nekik, s értesítették a rendőrséget. December 22-én és 23-án mindannyiukat kimentették.

A nem mindennapi történetről számos regény, valamint dokumentum- és játékfilm készült.

(Következik: Uralkodók, jeles személyiségek gasztrorejtélyes halála)